24 órán belül másodszor lépünk jégre, ellenfelünk a Ferencváros

  • 2022.02.01. 14:30
  • Fehérvárav19

Legutóbb megtréfáltuk a fővárosi együttest itthon.

Ma este 18:40-kor az FTC-Telekom ellen játszunk az Erste Ligában, hazai jégen. A találkozót élőben közvetíti az Erste Liga TV, 700 Forintos áron.
 
Ma negyedszerre csapunk össze a Ferencvárossal ebben a szezonban és elmondhatjuk, hogy a magyar bajnok ellen derekasan helytálltunk eddig. Az első meccsen, idegenben nagy verést kaptunk, 6:0-val küldtek haza minket a Tüskecsarnokból. Ez után következett az első hazai találkozás, ahol a szezon egyik meglepetésére, 1:0-ra nyertünk Skakodub korai góljával. Az újabb idegenbeli mérkőzésen 5:2-re kaptunk ki, de az első harmad rendkívül szorosan alakult, illetve a másodikban 10 percet is emberelőnyben játszhattunk, de nem éltünk vele. A harmadik játékrész elején hat perc kihagyás megbosszulta magát és veszítettünk.
 
A Fradi még versenyben van az alapszakasz második helyéért, ezzel együtt a jobb választási lehetőségért. A negyedik helyen állnak, de lemaradásuk mindössze négy pont a 75-75 pontos Gyergyó és UTE mögött. Legutóbb az Újpest elleni derbin lépett jégre ellenfelünk, amelyen a tartalékos lilákat nem tudták megverni, így hosszabbítás után 4:3-ra kaptak ki. Legutóbbi találkozásunk óta a Magyar Kupában is szerepelt a zöld-fehér együttes, ahol az elődöntőben a Fehérvártól 5:0-ra kikaptak, a bronzmeccsen viszont 4:3-ra legyűrték a Miskolcot, ezzel megszerezve a bronzérmet. A csapat legjobb pontszerzője a 38 pontos Nagy Gergő, aki mindezt 30 mérkőzésen 15+23 formában érte el.
 
A Titánok tegnap kikaptak a Brassótól, ezzel véget ért a hárommeccses veretlenségi széria. Az erdélyi csapat a meccs során fokozatosan fejlődő teljesítménnyel, végül a nagyobb rutinnak és helyzetkihasználásának köszönhetően elvitte a pontokat az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokból.
 
A mai meccsre is ingyenes a belépés! Érvényes védettségi- és személyi igazolvánnyal minden érdeklődő bejöhet és szurkolhat a fiataloknak!
 
Hajrá Titánok!